kedd, december 24, 2013

Beszámoló

JUBILEUMI TUTAJTÚRA A TISZÁN 2013 / augusztus / 25 

 

Száz éves évfordulója van a magyar cserkészek tutajozásának: az 1913-as vági 
tutajút sikerét megismétlendő idén nyáron a Föld 12 országából több mint 180 
magyar cserkész gyűlt össze, hogy egy fantasztikusan kalandos tutajtúrán 
vegyenek részt. 1913. július 21-én indult a tutajflotta 105 cserkészfiúval, akik hat tutajon Kralovántól Komáromig 360 kilométernyi utat tettek meg a gyönyörű vidékek közt kanyargó Vágon. A tizenhét napig tartó túra fényesen sikerült, a fiúk beírták magukat a cserkésztörténelembe. Ez volt az első 
nagy megmozdulása a magyar cserkészeknek. Többen közülük később a magyar 
cserkészet kiemelkedő alakjaivá lettek, mint például Sík Sándor, költő, műfordító. 
Erre az 1913-as eseményre emlékeztek a világ magyar cserkészei az idei Tutajtúrával, amely 
augusztus 2-től 10-ig tartott. A túra a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Jánd község melletti 
strandról indult és Dombrádnál ért véget. Ez volt a Nemzeti Nagytábor - a 100 év a közösségekért fesztivál előprogramja. 



A túrát az MCSSZF - a hazai és külföldi magyar cserkészszövetségeket összefogó szervezet –
bonyolította le. Saját készítésű tutajok fedélzetén hajózták végig a Tisza felső szakaszát. A túrára tizenkét országból százhúsz külhoni magyar fiatal érkezett: argentin, brazil, kanadai, venezuelai, USA-beli, német, holland, osztrák, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági magyar 
cserkésztestvérek. 
Nagyszerűen kifejezi a program lényegét a táborparancsnok, az argentin magyar cserkészvezető, Demes Sándor Walt Disney-től kölcsönzött jelmondata: "Ha megálmodtad, meg is tudod csinálni!" Neki ez a tutajtúra volt az álma. Argentínában 1971 óta nagyjából tízévente szerveznek tutajtúrát. 
Demes Sándor 2007-ben szervezett hasonlót a Paraná folyón – amely Dél-Amerika második 
legnagyobb folyója – a túra másik ötletadója, a szintén argentín magyar cserkész, Lomniczy Mátyás pedig már 1993-ban szervezett ilyen túrát. Három évvel ezelőtt egy dél-amerikai cserkésztáborban végül Sanyi és Mátyás elhatározták: meg kell szervezni a száz éves jubileumi tutajtúrát! 
Tavaly a Tiszán tartottak egy próbatúrát tizenhárom cserkésszel, Sanyi vezetésével, nemzetközi legénységgel. A Jubileumi Tutajtúra vezetőségének és tutajparancsnokainak többsége a próbatúrán résztvevő egykori legénység soraiból került ki. 
A tizenkét tutajt a legénység saját kezűleg építette a túra első két napja alatt. Kétszáz literes 
fémhordók, faanyagok, különböző fémelemek, csavarok, kalapács, csavarkulcs állt a cserkészek rendelkezésére, és az elmaradhatatlan összeállítási útmutató, mely a munka lépéseit írta le. 
A keretmese - felidézve a veszélyes vizek és kalandos hajózások korát - kalózos volt. Jánd, a 
Vásárosnamény környéki partszakasz volt Tortuga szigete, amely a mesében a kalózok bűntanyája. 
A cserkészek így kalózokká lényegültek a túra elején, de később kemény munkával hátrahagyták gonoszságaikat, és cserkészekké váltak. Belső, lelki munkával "javultak meg" a fiatalok, amihez napi parancsokat, jelmondatokat is kaptak: segítőkészség, bátorság, barátság, és a többi. Így a tutajok legénysége a jellegzetes cserkészerényekben megerősödve tért haza a túráról. 
Az elindulástól kezdve a cserkészek a tutajokon éltek, táboroztak. Napközben váltóban eveztek, vagy pihenésként csordogáltak le a Tiszán, és naponta kétszer meleg élelem is készült a gázzsámolyokon. Lángos, palacsinta, chilisbab, paprikás krumpli, tócsni, milánói makaróni, rizses hús és főtt kukorica is volt a menüben. 
Ebéd közben két hajó mindig összekapcsolódott az ismerkedés kedvéért. Erre azért is szükség volt, mert Bostonból, Esztergomból, Felvidékről és Soroksárról komplett tutaj legénység jelentkezett, a többi hajóra a szervezők sorsolták ki a tutajosokat. A közös étkezések és játékok lehetőséget adtak arra, hogy megismerjék egymást a cserkész-kalózok. Esténként kikötöttek, de időnként nappal is partra szálltak, ha jó strandolásra, vagy játékra alkalmas helyszínre bukkantak. Itt cserkészjátékokkal, sorversenyekkel, ügyességi próbákkal edzették magukat. Ha a vízen maradtak, ott se tétlenkedtek: hadijátékkal, teázással, masszázzsal, kézműveskedéssel töltötték az időt. Este a vacsora után tábortüzek mellett mutatták be egymásnak az érdekesen különböző, de közös magyar hagyományokból táplálkozó tábori szokásaikat. Augusztus 2-tól 10-ig száz kilométert tettek meg a folyón. 
Móritz Miklós tapasztalatai szerint nincs jelentős eltérés a cserkészgyakorlatban a hazai és a külföldi magyar cserkészek között. A magyar népdalok, cserkészdalok, cserkészjátékok is megőrződtek, átöröklődtek az idők folyamán, talán csak kevés eltérés volt a szövegekben. Persze mindegyik csapatnak megvolt a maga sajátossága, ahogyan a hazai csapatok sem egyformák. A dél amerikaiak temperamentuma senkit sem ért váratlanul, viszont ők otthon, a dzsungelben kígyókra és pókokra is számíthatnak, ezért ott az a szabály a táborban, hogy nagy zajt kell csapni, hogy elriasszák a veszélyt jelentő állatokat. A kanadaiak azt mesélték, hogy náluk simán szembe jöhet egy grizzly medve, van is riasztóbombájuk, direkt medve elleni! Ez a jándi kaland számukra valóban pihenést jelenthetett. 
A Jubileumi Tutajtúra résztvevői méltó emléket állítottak a Vágon tutajozott cserkész-ősöknek, és ragyogó példával állnak minden magyar cserkész előtt: "Ha megálmodtad, meg is tudod csinálni!" 


A Jubileumi Tutajtúrát követő, részben uniós forrásból megvalósuló “100 év a közösségekért” 
fesztivál, a “Kisközösségi ifjúságnevelés támogatása” című kiemelt projekt (TÁMOP-5.2.8-12/1-2013-0001) egyik legjelentősebb nyári rendezvénye volt.

 
A 12 tutaj neve és parancsnokai a következők voltak:

Tutaj
TutajParancsnok
Település
Szövetség
Legénység
~ kor
Berettyó
Lajtaváry András
Buenos Aires
KMCSSZ
15
19
Bodrog
Vámos István
Boston
KMCSSZ
15
22
Darumadár
Geiger István
Budapest
MCSSZ
14
23
Körös
Keve Tibor
Budapest
MCSSZ
15
20
Kraszna
Dóry Koppány
München
KMCSSZ
15
21
Maros
Móritz Miki
Szombathely
MCSSZ
15
20
Ösapa
Rudán János
Budapest
MCSSZ
14
23
Sajó
Kiss Tomi
Sao Paulo
KMCSSZ
15
22
Sólyom
Szöllősy Vágó János
Budapest
MCSSZ
14
20
Tapir
Barna János
Esztergom
MCSSZ
15
22
Turul
Lengyel Zoltán
Marcelháza
SZMCS
13
28
Vén Szamos
Lomniczy Mátyás
Buenos Aires
KMCSSZ
18
46
Parti Szolgálat 1
Csernay Robi
Bécs
KMCSSZ
2
48
Parti Szolgálat 2
Tárkányi Botond
Budapest
MCSSZ
1
42
Összesen
181
24